2018. március 1., csütörtök

A baráti kapcsolatokban rejlő üzleti erő !

Biztosan, neked is sok barátod, közelebbi- távolabbi ismerősöd, rokonod, szomszédod van. Minden ember nagyon komoly társadalmi tőkével rendelkezik, ami bizony nagyon erős gazdasági lehetőség is. Itt nem arra gondolok, hogy ha valamilyen terméket vagy szolgáltatást értékesítesz, akkor folytonosan nyaggassad az ismerőseidet, hogy tőled vásároljanak.
Arra gondolok, hogy ha a terméked értékes és értéket ad az embereknek, illetve az ismerőseid látják, hogy elkötelezett vagy mellette, akkor nyaggatás nélkül is fognak vásárolni tőled. Ők is megakarják tapasztalni a terméked vagy szolgáltatásod előnyeit.
Ha valóban értéket tudtál adni számukra, akkor ha akarod ha nem ők beszélni fognak az ő ismerőseiknek a pozitív tapasztalásukról a portékáddal kapcsolatban. Azaz, újabb lehetséges vásárlóid lehetnek. Ezt személyesen tapasztalom a DXN üzletemben. Amióta elkezdték a környezetemben fogyasztani a DXN kávét, azóta olyan vásárlóim is vannak, akikkel én személyesen nem beszéltem erről a kávéról. A vásárlóim által kerültek kapcsolatba a kávénkkal.

Amikor, a Network Marketingben arról beszélnek, hogy az ismerőseidet keresd meg és épülni fog az üzleted, akkor, véleményem szerint ebben a megközelítésben kell velük beszélned. Tehát, ne nyaggasd, hogy legyenek vásárlóid. Ha valóban értékes számodra és számukra a terméked, akkor mutass példát. Használd a mindennapokban és meglátod, hogy ők is csatlakozni fognak hozzád. Minden ember vágyik a jóra, a pozitív élményekre, az előnyökre.
Ezért ajánlom, olyan embereknek a DXN üzletet, akik Network Marketing üzletben gondolkodnak, mert a kávét senkinek nem kell különösebben bemutatni, mindenki ismeri. Azt kell elmondani, hogy ez a kávé miért jobb a hagyományos kávéknál. Aki, meg akarja tapasztalni a pozitív hatását, az kipróbálja és ha tetszett tovább ajánlja. Ennyire egyszerű. Minden gazdasági, értékesítési tapasztalat nélkül eredményeket lehet elérni. Ilyen egyszerűen lehet építeni a DXN üzletet.
Te akarsz egy saját, független üzletet? Segítek, ha szeretnéd.

Alázatos tisztelettel,
 Török Imre

2018. január 26., péntek

Fiatal vagy? Most van itt az ideje, hogy megalapozd a jövődet !

A legtöbb ember akkor kezd gondolkodni, hogy hogyan kellett volna alakítani az életet, amikor megöregedett. Te ne kövesd el ezt a hibát. Ha vannak álmaid ne mondj le róluk, mert valaki a környezetedben azt mondta, hogy hülyeség, ébredj már fel, vagy keress rendes munkát magadnak és dolgozz.

Sajnos a körülöttünk lévő emberek nagy száma be van programozva, hogy kijózanítson bennünket, amikor merünk nagyot álmodni és rögtön mondanak jó pár dolgot, hogy miért nem érhetjük el az álmainkat.

Azt tanácsolom, hogy ne figyelj rájuk. Természetesen alaposan vizsgáld meg, hogy a helyzetedhez, az adottságaidhoz igazítsd azt, amit elakarsz érni. De dolgozz azért, amit el akarsz érni.
Ha egy független, szabad életre vágysz, keresd, hogy mivel érhetnéd azt el. Ne sopánkodj azon, hogy mi hiányzik a kívánt élethez. Ha valaki tud segíteni, kérd a segítségét. Nem szégyen a segítségkérés, sőt.

Én, elhatároztam, hogy szabad ember akarok lenni. Megfogalmaztam az elérni kívánt céljaimat és azt, hogy mivel szeretném megteremteni magam számára a szabad életet. Ha téged is érdekel egy szabad élet elérése, szívesen elmondom, hogy miben látom a magamét. Segítek, ha kéred.
Legyen egy szép hétvégéd.

Baráti tisztelettel, 
Török Imre

2018. január 20., szombat

Ki áll az utadba, hogy sikeres és eredményes ember legyél ?

Napjainkban egyre nagyobb a szakadék az egyszerű emberek és azok az emberek közt, akik horribilis mennyiségű anyagi javakat halmoznak fel. És ez a helyzet azt eredményezi, hogy az egyszerű ember elkezd másokat okolni azért, hogy ő mennyire szerencsétlen és, hogy neki csak a munka jutott.
A tapasztalatom az, hogy alapvetően semmi különbség nincsen a két embertípus között. Mindenki ugyanolyan képességekkel születik, vagy megvan a képessége, hogy fejlessze magát minden területen.

A különbség abban van, hogy van, aki ezt tudja és ha nem rendelkezik a kellő tudással elkezd tanulni, míg mások keresik a bűnbakot, a kifogásokat, hogy most éppen miért nem érnek rá, miért nem tudnak tanulni. A két ember közt a különbség a gondolkozásban van. Egyik ember azon gondolkodik ha valamit elakar érni, hogy mi az amitől sikerülni fog az elképzelése, míg a másik ember(és ebből van a több) azonnal az akadályokat látja, hogy mitől nem sikerülhet az elképzelése. A legtöbben azonnal feltudnak sorolni 4-5 okot, ami miatt nem sikerülhet, de nem gondolkodnak, hogy mi lehet az az egy amitől sikerülhet.

Elmesélek egy történetet magamról és a családomról.
Egyik egyetemi társamtól hallottam, hogy Erdélyben is gyűjtik a szarvasgombát, amit addig még nem  tudtam. A társam is gyűjtötte. Megkértem, hogy meséljen róla mert nagyon izgalmasnak tűnt. Elkezdtem információkat gyűjteni, tanulni a szarvasgombáról. Három évig csak gyűjtöttem az információkat, tanultam, de érdemi lépés nem történt a gyűjtés elkezdéséhez. Probléma volt egy megfelelő kutya beszerzése, amely megtalálja a gombát. Nagyon drágák ezek a kutyák, egy jó kutya 2000-3000  euró. Mindig az járt a fejemben, hogy ez a pénz túl sok nekem, ennyi pénzem nincs. Aztán egy napon felhívott egy idegen ember egyik ismerősömön keresztül, akik gombászással foglalkozott és ajánlott nekem egy ügyes kölyökkutyát és a segítségét a betanításhoz. Felcsillant a szemem, hogy esély van egy jó kutya beszerzésére, de most is volt egy bökkenő. Nekem ennyi pénzem sem volt, hogy ezt a kiskutyát megtudjam venni, 150 euró. Gondolkodtam, hogy mitévő legyek, nagyon kellene az a kutya. Egyik barátom felajánlotta, hogy ő ad kölcsön és amikor lesz pénzem visszaadom. Megvettem a kutyát kölcsönpénzzel, a családom azonnal rám förmedt, hogy azt se tudom egyáltalán itt van-e gomba, de ilyen drága kutyát veszek. 4 hónapba telt a kutya kiképzése, amit én végeztem gombász barátom tanácsaival. Egész idő alatt nagyapám azzal biztatott, hogy "Halász, vadász, madarász. Üres tarisznyába kotorász".
Végül a kutyám nagyon profi gombász kutya lett és fél évesen visszakereste az árát, az üzemanyag árát és még egy kis pluszt is termelt.

Mi ennek a történetnek a tanulsága? Az, hogy ha én azokra az emberekre hallgatok, akiknek semmi információjuk nincs az adott témában, ami foglalkoztat, akkor halálra van ítélve az elképzelésem. Ha nagyapámra hallgatok, akkor most nem lennék szarvasgombász.

Kedves olvasóm meggyőződésem, hogy az élet minden területén ez a helyzet. Ha azokra hallgatsz akik nem értenek hozzá könnyen megtörténhet, hogy el sem kezded a  munkát. Keresd azok társaságát, akik pozitívan állnak melléd, segítenek és visszahúznak a véleményeikkel.
HA valamit elakarsz érni keresd a módját, hogy hogyan érheted el és ne az akadályokra és a problémákra fókuszálj. Ha csak egy oka is van, hogy elérd amit akarsz, akkor dolgozz keményen és tanulj. Meglátod a munka meghozza gyümölcsét. Sikereket kívánok neked.
Alázatos tisztelettel,
Török Imre, DXN hálózatépítő

2018. január 16., kedd

Lassú víz partot mos, avagy eredményeim a DXN üzletben

Három év távlatából jó visszatekinteni az eredményekre.

Három éve, hogy elkezdtem a DXN Ganodermás MLM céggel dolgozni és egy saját, passzívjövedelmet termelő vállalkozást felépíteni. Ennek a három évnek a legnagyobb hozadéka a rengeteg új ismeret, amely az emberi egészség terén tudatosult bennem. Mindig is érdekelt az egészségmegőrzés természetes módja.
A hálózati marketing lényege az elégedett vásárlók sokasága, vagyis minél több olyan ember, akik rendszeresen vásárolják az adott termékeket, mert a hasznukra vált. 
A DXN termékeivel az elégedett vásárlók száma könnyen növekedik, mivel az emberi szervezet számára jótékony hatásúak és az egészség helyreállításában és megőrzésében igen kiválóak.

Néhány példát emelnék ki, hogy milyen eredményeket értünk el a DXN termékeivel:
 - az első példám egy kedves hölggyel van, aki a magas vérnyomása és folytonos fejfájásai miatt próbálta ki a Ganodermás kávénkat. Ő, 2 éve  fogyasztja a kávénkat és elmondása szerint az első hét után elmúlt a rendszeres fejfájása és az ingadozó vérnyomása is stabilizálódott. A közérzete lényegesen jobb és egész nap energikus.
- a második példám egy ingadozó vércukor szintű jó barátom, aki a Spirulina algát kezdte fogyasztani, hogy kicsit támogassa immunrendszerét és csodálkozva vette észre, hogy a vércukor szintje stabilizálódott.
- harmadik és legnagyobb sikerélményem a nagymamámmal van, akinek 2016 tavaszán daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. A kemoterápiás kezelésekkel egy időben elkezdtük a gyógygombák használatát is, hogy támogassuk nagymamám szervezetét és hogy a kezelések hatékonyabbak legyenek. A gyógygombák nagyon támogatják az orvosi kezelések hatékonyságát, ez a nagymamám esetében is igazolódott, hiszen az utolsó vizsgálatok azt mutatták, hogy a daganatok eltűntek. Az orvosi kezelés hatékonyabban tudta kifejteni hatását és jók az eredmények.

Ezek az eredmények a legszámottevőbbek, nagy örömömre szolgál, hogy segíteni tudok olyan embereknek, akik nyitottak az egészségmegőrzés természetes módjára.
Mint, fentebb írtam, a hálózati marketing lényege az elégedett vásárlók sokasága. Nem bombaként robbantam be ebbe az iparágba és nem értem el nagyon gyorsan kiemelkedő eredményeket. De hiszem, hogy a kitartó munkámnak meglesz az eredménye és sikerül felépítenem egy passzív jövedelmet termelő vállalkozást.

Ha neked is van ilyen célod, légy a társam és dolgozzunk együtt. Az oldalon megtalálod elérhetőségeimet.
Alázatos tisztelettel,
Török Imre

2018. január 3., szerda

Miről szól a DXN üzlet?

Hosszútávú vállalkozói jövedelem felépítése nagyon egyszerű módon, a DXN-nel


A DXN egy malajziai Network Markting vállalkozás, amely megalapítása óta gyógygombák (Ganoderma, Oroszlánsörény és Kínai hernyógomba) és a Spirulina alga termesztésével, feldolgozásával és értékesítésével foglalkozik.

 

Mit jelent az, hogy Network Marketing? Egy kereskedelmi, értékesítési forma. Abban különbözik az elterjedt kereskedelmi formáktól, mint a kiskereskedelem vagy a nagykereskedelem, hogy itt nincsenek közvetítő cégek, nem költenek reklámokra. 

Ez az értékesítési forma a bizalomra és a tájékoztatásra épül. A lényege az, hogy ha elégedett vagy a DXN egy termékével és a hasznodra vált, akkor biztos elmondod a családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek. Aki, valamilyen problémájára keres a környezetedben megoldást és te őszinte szándékkal ajánlasz terméket, akkor meglesz a bizalom és vásárolni fog. Ezt a vásárlást a cég neked meghálálja és a vásárlás értékének függvényében téged jutalmazni fog. Ezt a munkát hívják hálózatépítésnek, azaz olyan csoportot hozol létre, akik rendszeresen vásárolnak, mert valamilyen problémájukra megoldást tudsz nyújtani a termékekkel. Ezzel a munkával hosszútávú és vállalkozói szintű jövedelmet tudsz felépíteni ha őszinte, valós tájékoztatást nyújtasz és nem csak a profit szerzési szándékkal ajánlod a DXN termékeit. Az elégedett vásárlók tovább fogják ajánlani a termékeket, mert nekik a hasznukra vált és mindenki megossza a pozitív tapasztalatait.

Ha tisztességes és segítő szándékkal keresel egy egyszerűen indítható és működtethető vállalkozást, akkor a DXN üzleti lehetősége neked szól.
Segítek, ha akarod, keressél bizalommal.

Alázatos tisztelettel, 
Török Imre DXN hálózatépítő

2018. január 2., kedd

2018- Új Év Új Lehetőségek

Az új év mindig csodát rejteget magában. Mindig fogadalmakat teszünk, új célokat tűzünk ki magunknak, keressük az új élményeket.

Egyszer már elhatároztam, hogy minden érdeklődő fiatalnak a tudtára adom a DXN nagyszerű lehetőségét és mutatom az utat a siker felé. Ebben az évben mindent megfogok tenni azért, hogy a lehető legtöbb ember értesüljön a DXN üzleti lehetőségéről és segítek, hogy mielőbb elsajátíthassák az érdeklődő emberek a munkánk lényegét és sikeresek legyenek benne.
Kíváncsi vagy, hogy hogyan lehetsz te is sikeres a DXN által és hogyan érheted el, hogy egy szabad ember legyél? Kövesd az oldalam és ismerd meg ezt a nagyszerű lehetőséget.

Legyen egy sikeres éved a 2018.

Tisztelt Látogató! Köszöntelek oldalamon. Ezt a blogot egy ideje nem frissítem. Ezen a linken tudsz friss információkat szerezni ról...